Á még nem tudom, el kellene mennem a keretezőhöz és ott kinézni. Na ugye nem olyan borzasztó dekorgumiból a keret? A hobbi boltos le akart beszélni róla.
Kedves Idelátogató!
Nos elég nehéz írnom magamról mert elég sokrétű az életem. Akik, és amik a legmeghatározóbbak számomra:
-Csodálatos picike fiam, aki 3,5 éves.
-Fantasztikus férjecském, akinek különlegessége, hogy Egyiptomi.
-Meghatározó az életemben még a keresztszemezés. 2003-ban vettem kezembe elöször és sajátítottam el autódidakta módom. ma már tudom, rengeteg hiba és melléfogás volt első műveimben. Mára már mondhatni belejöttem és ha akad egy ici-pici szabadidőm azonnal nekilátok.
Végzettségemet tekintve Egészségügyis vagyok,2000-ben végeztem el a SOTE Egészségügyi Főiskolai Karának Védőnő szakát, majd úgy gondoltam, még nem elég a tudás ,így nekikezdtem a BKE Államigazgatási Főiskolának, melyet 2002-ben el is végeztem.
Kezdetben a szakmámhoz hűen védőnőként dolgoztam, majd mindenki számára érthető okok maitt pályát változtattam és belekerültem a klinikai gyógyszerkutatásba.Jelenleg is ezzel foglalkozom.
Nagyon meghatározó számomra a férjem hazája, vallása, kultúrája. Imádom Egyiptomot és minden ami azzal kapcsolatos. Ezért is készült elég sok munkám ebben a témában.
Na most ennyi jutott hirtelen eszembe magamról, remélem elegendő lesz.:-)
4 megjegyzés:
Nagyon szép lett a fürdőszobásod, illik hozzá a keret is, amit választottál :) Tudod már, hogy az egyiptomosat milyen keretbe teszed?
Á még nem tudom, el kellene mennem a keretezőhöz és ott kinézni.
Na ugye nem olyan borzasztó dekorgumiból a keret? A hobbi boltos le akart beszélni róla.
Hát, szerintem nagyon jó lett, nekem tetszik, és jó ötlet, mert így könnyű lesz fennmarasztalnod az ajtón :)
Igen, ez a kép már az ajtón készült.:-)
Megjegyzés küldése